DJ kontroller vásárláson gondolkodsz 200 000 Ft alatt? Az a jó hír, hogy ennyi pénzért már olyan eszköz is vehető, amely nem csak kezdőként, hanem akár haladó szintig is társunk tud lenni, amikor már egy jóval nagyobb rendszerre költenénk. Ráadásul ez az árkategória már egy egészen jó DJ élményt képes adni nekünk. Így kezdőként, aki most kezdi a szakmát, mindenképpen érdemes ezekbe fektetni a pénzünket.
Egy pár szó a szoftverről
Olyan eszközökről fogunk beszélni, amelyek a négy nagy DJ szoftver egyikét használják: Serato, Rekordbox, Traktor és Virtual DJ, mac-re és windows-ra. Bár a Serato-s kontrollerek ebben az árkategóriában általában a Serato Lite verziójával járnak, amit megéri upgrade-elni a Pro verzióra. Számíts erre, amikor pénzügyi összehasonlítást végzel! Arra is figyelj, hogy amennyiben Virtual DJ szoftvert szeretnél használni, az mindegyik lentebb említett eszközzel működni fog. A rossz hír, hogy mivel egyikhez sem jár vásárláskor, így külön kell subscription-t fizetni a programért. Íme 5 igazán jó 200 .000 Ft alatt.
1. Pioneer DJ DDJ-FLX4
A Pioneer DJ DDJ-FLX4 a rendkívül népszerű DDJ-400 utódja, amely megőrzi annak bevált kialakítását, ugyanakkor jelentős fejlesztéseket kínál. A legfontosabb újdonság, hogy a kontroller már nemcsak a Rekordbox szoftverrel, hanem a Serato-val is kompatibilis. Külsőre szinte megegyezik az elődjével, de modernebb, sötétszürke dizájnt, lekerekített sarkokat és matt felületű tárcsákat kapott. USB-C csatlakozása révén akár telefonról is használható, és a mikrofonhangot is továbbítja a számítógép felé, ami élő közvetítésekhez ideális.
Bár nem professzionális eszköz, tanuláshoz és otthoni vagy kisebb bulikhoz tökéletes. Az újdonságok közé tartozik a Smart CFX, amely egyetlen potméterrel kombinált effekteket hoz létre, amelyekkel látványos hangátmenetek készíthetők, valamint a Smart Fader, ami automatikusan szinkronizálja és tempóban összefésüli a két számot, a basszust és effekteket is automatikusan vezérelve, így szinte hibátlan átkeveréseket biztosít még gyakorlás nélkül is.
Összességében a DDJ-FLX4 a Pioneer DJ belépőszintű sztenderdje, amely ötvözi a DDJ-200 könnyedségét, a DDJ-400 funkcionalitását, és kiküszöböli a DDJ-FLX6 hibáit. Kompatibilis több nagy DJ szoftverrel, támogatja a mobilhasználatot, és élő közvetítésre is alkalmas. Az egyik legjobb választása kezdő DJ-k számára.
Ár: kb.: 130 000 Ft
2. Pioneer DJ DDJ-REV1

A Pioneer DJ DDJ-REV1 egy merész, belépőszintű DJ-kontroller, amely a Serato DJ szoftverhez készült, és teljesen új megközelítést hoz a kezdőknek. A professzionális „scratch” elrendezést kicsinyíti le egy kompakt eszközre. Ez azt jelenti, hogy a lejátszók elforgatott, vízszintes pitch csúszkákkal és a keverő alsó részén elhelyezett crossfader-rel rendelkeznek, pont úgy, ahogy a scratch DJ-k használják a lemezes felszereléseket.
Az effektek kezelését látványos paddle karok teszik élvezetesebbé. A performance pad-ek funkciókban gazdagok, de kissé kicsik és csak egyszínű háttérvilágítással rendelkeznek. Használhatók hot cue-khoz, loop-okhoz, sampler-ekhez, illetve elérhető a Scratch Bank és a Trans effektek is. Az egyik legérdekesebb újítás a Tracking funkció, amely automatikusan vezérli a crossfader-t különböző mintákban, így a kezdők is könnyedén készíthetnek scratch-szerű hanghatásokat.
Összességében a DDJ-REV1 a DDJ-SB3 méltó utódja, amely új irányt mutat a Serato-kompatibilis Pioneer kontrollerek számára. Bár a Serato DJ Lite szoftver korlátozott, és a Pro verzió feláras, a DDJ-REV1 így is egy kreatív, jól átgondolt és szórakoztató belépőszintű kontroller, amely ideális kezdőknek és gyakorló eszközként profiknak is.
Ár: kb.: 130 000 Ft
3. Native instruments traktor mx2

A Traktor MX2 a Native Instruments legújabb, belépőszintű DJ-kontrollere, amely a régi Kontrol S2 modellt váltja le, teljesen megújult dizájnnal és a legújabb Traktor Pro 4 szoftverrel. Tágasabb kezelőfelületet, nagyobb tárcsákat és kiváló, 24-bites hangminőséget kínál. A csomag része a teljes Traktor Pro 4 szoftver és két hónap Beatport streaming próbaidőszak is, ami komoly értéket ad a kezdők számára.
Az MX2 hálózati tápról működik, nem USB-ről, ami csökkenti a hordozhatóságot, viszont ennek köszönhetően nincs kompromisszum a hangteljesítményben vagy a világításban. A csatlakozások között már USB-C port is található. Az effektek két külön egységben kezelhetők, így minden csatornához egyedi effekteket rendelhetünk. Van rajta stems funkció, és Pattern Player, ami egy beépített step sequencer, amellyel élőben programozható dobritmusokat adhatunk a zenéhez (ez a Traktor saját, kreatív újítása).
Összességében a Traktor MX2 a hangminőséget és a kreatív lehetőségeket helyezi előtérbe a látványos extrák helyett. Bár a fader-ek kissé karcosak, és a hálózati táp miatt kevésbé hordozható, mégis méltó belépő a Traktor ökoszisztémába. Az elektronikus zenét játszó, fejlődni vágyó DJ-k számára ez az egyik legjobb ár-érték arányú választás 2025-ben.
Ár: kb.: 160 000 Ft
4. AlphaTheta DDJ-FLX2

A DDJ-FLX2 az egyik legegyszerűbb, belépőszintű DJ-kontroller az AlphaTheta-tól, amely a korábbi DDJ-200 hiányosságait pótolja. A legfontosabb újítása, hogy beépített hangkártyával rendelkezik. Ez a fejlesztés lehetővé teszi a fejhallgatós monitorozást és a külső hangszórók csatlakoztatását, ami alapvető feltétel a DJ-zés tanulásához. A kompakt, könnyű eszköz kifejezetten alkalmi DJ-knek, kezdőknek vagy másodlagos, hordozható rendszerként használóknak készült.
A keverő rész minimalista – nincs gain szabályzás, VU-méter vagy effektsáv, de a legfontosabb funkciók (crossfader, EQ, fejhallgató kimenet) megvannak. Az FLX4-hez hasonlóan itt is van Smart CFX és Smart Fader, valamint az USB-C csatlakozó is megtalálható rajta. A kontroller kompatibilis a Rekordbox, a Serato DJ és az Algoriddim Djay Pro szoftverekkel, Windows, Mac, sőt mobil eszközökön is. Bluetooth-on keresztül is használható, bár ilyenkor a beépített hangkártya nem működik, ezért a vezetékes kapcsolat az ajánlott.
A DDJ-FLX2 orvosolja a DDJ-200 legnagyobb hibáját, és belépőszintű DJ-k számára ideális első eszköz. Nem való professzionális fellépésekre, de tanuláshoz, hobbi DJ-zéshez vagy ajándékként nagyszerű választás.
Ár: kb.: 75 000 Ft
5. Hercules DJControl Mix Ultra

A Hercules bemutatta legújabb DJ-kontrollerét, a DJControl Mix Ultra-t, amelyet teljesen vezeték nélküli használatra terveztek. A készülék beépített akkumulátorral működik, Bluetooth-on keresztül kapcsolódik a telefonon vagy tableten futó DJ szoftverhez (például a Djay Pro-hoz), és vezeték nélküli hangszóróval játssza le a zenét. A koncepció egyszerű: nincs szükség kábelekre, csak bekapcsolod, csatlakoztatod az eszközöket, és már mehet is a buli. A termék még CES 2025 Innovációs díjat is nyert.
A lelkesítő kezdet ellenére komoly problémák merülnek fel a vezeték nélküli DJ-zés megvalósíthatóságával kapcsolatban. A legnagyobb gond a Bluetooth hangátvitel késése (latency). A vezérlőn végzett műveletek nem azonnal hallhatók a hangszóróban, ami DJ-zésnél elfogadhatatlan. Emellett a kontrolleren nincs fejhallgató-kimenet sem, mivel az összes hang a telefonon keresztül megy, így a DJ nem tudja előre meghallgatni és keverni a számokat, ami alapfeltétele a rendes DJ-munkának.
A készülék tehát csak nagyon kezdő, alkalmi felhasználóknak lehet szórakoztató. Aki komolyan szeretne DJ-zni, jobban jár, ha olyan kontrollert választ, amely rendelkezik beépített hangkártyával és fejhallgató-csatlakozóval. A Hercules is kínál ilyen modelleket, de a fenti lista szereplői valószínűleg sokkal jobb választás kezdők számára.
Összegzés
Amikor az emberek megkérdezik, hogy „Mennyit érdemes elköltenem a legelső DJ kontrolleremre?”, ezt az összeget éri meg megfontolni. Ennél kevesebb pénzért olyan funkciókat hiányolnál, ami rövidtávon költekezést eredményezne. Ennél több pénzért pedig egy drága hibát követhetsz el, hogyha megbánnád a vásárlást.
Az igazság az, hogy a szoftver és a laptop az, ami a munkát elvégzi, a kontroller nem más, mint egy audio interfész és pár kontroll, ami a laptopodat kezeli. Szinte mindent meg tudsz csinálni ezekkel, amiket a profi DJ-k csinálnak, eléggé komoly szinten meg tudod tanulni a szakmát ezeken az eszközökön. És ha rádöbbensz, hogy ez a hobbi mégsem neked való, nem költöttél túl sokat, hogy végül megbánd.
És az utolsó érv amellett, hogy csak ennyit költs az első eszközödre az az, hogy amennyiben úgy érzed, hogy vennél egy nagyobbat, ez a kisebb használatban maradhat, mint egy másodlagos kontroller. Valószínűleg úgyis megszereted addigra, és nem lesz kedved megválni tőle. 🙂
Szerző: Kopi




